Magyarországon a
törvényi szabályozások
értelmében a fólia hivatalosan a B
oszlop mögötti üvegfelületeken helyezhető
el. Első oldalsó üvegek esetében minimum
70%, első szélvédőnél minimum 75%
látható fényáteresztés az előírás,
mely értékeket már sokszor a gyári
üvegszínezések is túllépik.
- A jogszabály az ENSZ-EGB 43. számú
előírása alapján szabályozza a kérdést.
Fóliázásra érvényes "H" engedéllyel
rendelkező anyagot lehet használni.
Az első szélvédőn a fólia összegzett
fényáteresztő képessége legalább 75
%-os legyen, az elülső oldalablakokon
70 %, míg a hátsó oldalablakok és
a hátsó szélvédő - fényáteresztő képességtől
függetlenül - tetszés szerint sötétíthetők,
a hátsó szélvédőnél azzal a feltétellel,
hogy a járműnek két oldalsó tükre
van. Az első szélvédő felső szélére
pedig sötétítő csíkot lehet tenni.
- Az emberi szem számára látható fény
a 380-750 nanométer hullámhosszú tartományba
esik. Az infravörös fény hullámhossza
ennél nagyobb, az ultraibolyáé pedig
kisebb. Mindkettő a számunkra láthatatlan
tartományba esik, a fóliázás szempontjából
mégis jelentősek, az infravörös a
hőhatása miatt, az ultraibolya pedig
a bőrre és a szemre káros UV-sugarak
okán. A fóliák esetében tehát nemcsak
a fényáteresztő képesség, hanem a
hő- és UV-védelem is fontos. A különféle
fóliák az igényeknek megfelelő mértékben
kiszűrik a fény ezen összetevőit,
így érve el az autó belsejének és
utasainak védelmét.
SkyFol Shark ablakfólia alapanyaga
A Shark autófóliáknál felhasznált
alappoliészter optikailag ultra-víztiszta,
és a ragasztó mindennemű torzítástól
mentes. A Shark autófóliák standard
nyomásérzékeny ragasztóval készülnek,
amit védőbevonat fed. A karcálló bevonatréteg
egy speciális dupla bevonat az ablakmozgás
okozta karcolások megelőzése céljából.
Különböző típusú Shark autófóliák
léteznek, mint pl. színezett, fémezett,
„sputtered” filmek és újonnan kifejlesztett
hőelnyelő filmek.
A SkyFol Shark autófólia színezése
A színezés történhet a ragasztó színezésével
vagy színezék felhasználásával. A
ragasztójukban színezett filmek nagyon
olcsók és gyenge minőségű termékek.
A SkyFol termékskála összes színes
üvegfólia - rétege színezékanyag felhasználásával
színezett. A színezési folyamat során
a pigmenteket hővel impregnálják a
poliészter filmbe. A színezett üvegfólia
rétegeket a látható fény szabályozására,
vagy a hagyományos nagy teljesítményű
filmek gyártásakor kombinálva az autófólia
reflektivitásának csökkentésére használják.
A SkyFol Shark autófólia fémezése
Az autófóliák esetében a fémezésnek
két fő típusa van. Az egyik az alumínium
használata, amit egy hengerben a felületre
gőzölnek. Ezt színezett réteggel laminálják
a látható fény tükröződésének elkerülése
céljából, aminek jelenlétét a hatóságok
is korlátozzák. A második típus a
„sputtering”, azaz katódporlasztásos
kezelés kis reflektivitású NiCr-ötvözetekkel.
Ennek az eljárásnak az eredménye a
gyengén tükröző, erősen hővisszaverő
és tartós üvegfólia. A „sputtering”
eljárás során elektromos töltésű gázrészecskékkel
bombázzák a fémet, minek hatására
molekulák szabadulnak fel. Ezek a
molekulák lerakódnak a fóliára, és
egymásra rétegeződve igen vékony,
erős és optikailag precíz bevonatot
képeznek.